Őszi feladat: télállóvá tenni a tavat

Ahhoz, hogy még sokáig élvezhessük a kerti tavat és lakóit, érdemes némi óvintézkedést tenni a téli hideg ellen. Ezeket elsősorban ősszel kell elvégezni, hogy felkészítsük a vizet a „téli álomra”. De mit is kell pontosan tenni?

A megfelelő növényápolás

Először is tudnunk kell, hogy az ősz a megfelelő időszak arra, hogy felkészítsük a tavi élővilágot a hóra és fagyra. Például vissza kell vágni a nádasokat és a vízililiom leveleket. A tavat körülölelő mocsáros részt is érdemes megritkítani. Van számos növény, ilyen pl. a lótusz is, mely alkalmatlan a kemény hideg átvészelésére. Ezeket tehát ki kell venni a tóból és egy fagymentes, sok természetes fényt kapó helyen kell tárolni egy vödörben.
Ezzel azt is elkerülhetjük, hogy túl sok szerves anyag kerüljön a vízbe, melyeket a mikroorganizmusok lebontanának. Ez azért lenne káros, mert a lebomlás során keletkező gázok jelentősen rontják a víz minőségét. Sőt, a folyamat létfontosságú oxigént vonna el a halaktól. Nagyon fontos tehát, hogy a tóba hulló őszi faleveleket is eltávolítsuk.

Ki a levelekkel a tóból!

Noha a jól megtervezett és gondozott tavi élővilág csodásan mutat nyáron, az ősszel lehulló falevelek nagyon bosszantóak tudnak lenni. Miután a színes levelek beleesnek a vízbe, lesüllyednek a tó aljára és a mikroorganizmusok lebontják őket. Háló rendszeres használatával ki lehet halászni a lebegő faleveleket, a komposztálóban jobb helyük lesz.

Levélhálóval könnyebb

Még jobb megoldás egy levélhálót telepíteni a tó fölé. Főleg kisebb tavaknál nagyszerű, hogy nem kell naponta a levelek összefogdosásával törődni. A hálót a vízfelszín felett néhány centire kell kifeszíteni. Egyes fajtáknál drótok vagy a tó felszínén lebegő polisztirén tömbök akadályozzák meg, hogy a háló belelógjon a vízbe. Más gyártók sátorszerű kialakítást kínálnak, hogy a levelek le is csússzanak a hálóról a tó szélére. Attól függően, mennyi levél hullik rá, szükség szerint a hálót is tisztítani kell. Ha a fákon már nincs több levél, óvatosan el lehet távolítani a hálót a felgyülemlett levélkupaccal együtt.

A lerakódások eltávolítása

Az idők folyamán egyre vastagodó üledék gyűlik fel a kerti tavak alján, fokozatosan csökkentve a tó mélységét. A megfelelő vízmélység azonban elengedhetetlen a halak túléléséhez. Ha a tó túl sekéllyé válik, időnként érdemes kikotorni a felgyűlt lerakódásokat – és ehhez az ősz ideális időszak. Ha a kerti tavunk kicsi és sekély, kézzel is kilapátolhatjuk az üledéket egy vödörbe, melyet hagyjunk ott egy pár napig a tó partján. Ennyi idő alatt a kiszedett kis élőlények vissza tudnak mászni a vízbe. 
Az iszapszívó gyorsan és könnyen megoldja a problémát, és mindenképpen szükséges, ha a kerti tó olyan mély, hogy a kézi módszer nem működik. 
Ennek az eszköznek viszont az a hátránya, hogy sokkal nagyobb hatása van a tó ökoszisztémájára, és olyan mikroorganizmusokat is eltávolít, melyek hasznosak lennének. Emiatt az iszapszívók sosem távolítják el az üledéket egy az egyben, mindig csak részlegesen tisztítják meg a területet.

Pihentessük a víziszivattyút!

A pumpákat el kell távolítani a tóból. Ha nem tesszük, a vízzel együtt befagyhatnak. A Tetra APK 400 tavi levegőztető szett a kivétel, mely erősíti a szabályt: ez a berendezés télen is oxigénnel dúsítja a tavat, sőt, meg is akadályozza, hogy a tó felszíne teljes egészében befagyjon. Az időjárástól lehető legvédettebb helyre tegyük a pumpát, a szórófejet pedig épphogy kicsivel a víz felszíne alá.
Ez nagyon fontos a szivattyúkkal kapcsolatos leggyakoribb gond miatt: télen a legmelegebb vízrétegek (ahol a halak is elbújnak), a tó legalján találhatók. Ha ez a vízréteg összekeveredik vagy kicserélődik a fenti rétegekkel, a tó túl hideg lesz, a halak akár halálra is fagyhatnak! Ha télen is használunk ilyen berendezést, kizárólag csak a tó sekély részén tegyük!

LBLAUTHOR: Tetra GmbH
LBLCREATEDAT: 24.03.2017